Valami mégis történik

Ma is olyan a nap, amikor a fény csak a falig jut. Valahol a reggel is félúton maradt, a kávé hidegen néz vissza rám. Nem történik semmi. A szobám hallgat, a szavak messze elkerülnek. Kint az ég szürke vatta, úgy borul rám, mint egy régi, dohos kabát. És akkor… mintha valaki megtörné a csöndet, egy hang szökik fel a szobámig. Egy gyermek nevetése. Tiszta, mint patak csobogása. Elnyűtt életek menedéke. A járdán egy kislány áll. Szőke haját kapkodja a szél, kezében sárga virágok, frissen szedettek, gyűröttek, de ő úgy tartja őket, mintha kincsek lennének. Mosolyog. Két lépést tesz előre, és átnyújtja őket valakinek, akit nem látok, csak elképzelek a kép másik felén. És akkor az illat betör ide hozzám is, a szobámba. Nem virágillat igazán, inkább emlék, maga az élet csodája. A kávé már nem olyan hideg. És a napfény mintha mégis az ablakon át megsimítaná szobám hideg falát.