Válaszút

Volt, hogy nem kérdeztem én az észt nem mérlegeltem, nem számoltam. Lelkem szárnyra kapott, mint a szél S hogy röpítsen magával - hagytam. Volt, hogy nem féltem a holnaptól, jelen űzött, élni tanított. Nem néztem, melyik lesz a jó út, éreztem: valami szólított. Volt úgy, hogy két út állt előttem az egyik hideg, akár a jég. Ész ösvénye biztos, de rideg, számok, tények, szívemben kétség. Másik útra a szív szava hív, mint nyári szél, mi fákat csókol. Lángol, lobban, sodor magával, de éj leszáll, és talán fázol. Melyik az út, amely engem vár? Ész biztonsága? Szív vihara? Talán nincs jó és nincs rossz válasz, csak hogy lelkünk hol lel vigaszra. Most ízlelem, mint part a szelet, megállok egy percre, hallgatom, - futó idő nem űz, nem kerget - mit súg a csend, hol a nyugalom? Bárhogy döntök, én döntésem, sorsom fölött, ó, nincs hatalmam. Merre lépek, most már jól tudom, a válasz bennem, nem másban van.