Válaszút

Volt, hogy nem kérdeztem én az észt nem mérlegeltem, nem számoltam. Lelkem szárnyra kapott, mint a szél s hogy röpítsen magával - hagytam. Volt, hogy nem féltem a holnaptól, jelen hajtott, élni tanított. Nem néztem, melyik lesz a jó út, éreztem, valami szólított. Volt, hogy két út állt előttem az egyik hideg, akár a jég. Ész ösvénye biztos, de rideg, számok, tények, szívemben kétség. Másik útra a szív szava hív, mint nyári szél, mi fákat csókol. Lángol, lobban, sodor magával, de ha éj leszáll, talán majd fázol. Melyik az út, ami engem vár? Ész biztonsága? Szív vihara? Talán nincs is rossz vagy jó válasz, csak hogy lelkünk hol lel vigaszra. Most ízlelem, mint part a szelet, mit súg a csend, hol a nyugalom. Futó idő nem űz, nem kerget, megállok egy percre s hallgatom. Bárhogy döntök, én döntésem, sorsom fölött meddig tart hatalmam? Az ész józan ítéletét is kikérem, bár tudom, a válasz szívemben van!