Valódi énem

Ruhám redőiben megbújik életem, reggel gondosan magamra öltöm. Színe, szabása az én döntésem, ebben járok az emberek között. Van, hogy páncél, van, hogy lebben, eltakar, vagy épp könnyít rajtam, de a valódi én, mi rejlik bennem, nem simul rá mind az anyagra. Kalapom pereme titkok árnyéka, gombok rendje fegyelemről beszél, csipke rebben, szívem vallomása, bársony mélye óvó menedék. S mégis, ami bennem igazán én, nem varrható semmilyen ruhába, csak néha, egy mozdulat végén villan fel a világ számára.