Valódi énünk

Ruhánk redőibe zárt suttogás az élet, mit reggelente magunkra öltünk. Egy döntés a szín, így válaszol a reggel, míg egész nap a világban időzünk. Van, hogy a ruha páncél és védelem, máskor meg selymes, könnyű tánc. Jól jön, hogy eltűnjön a belső félelem, s lehulljon rólunk mindenféle lánc. Nem csak takar a lágy esésű kelme, mint víztükör, úgy ring a testen át. Benne a lélek rejtett fegyelme keresi önnön, hűs harmóniáját. Egy kalap széle rejti titkok árnyékát, gombok sorrendje a rendről regél. Egy csipke széle félénk vallomás, a bársony mélye óvó menedék. Bár a szív a szőtteseknél mélyebb, valódi arcunkat belül hordozzuk. Ruhánk a dal, mit rólunk súg a lélek, mielőtt szótlanul elmosolyodunk.