Vezesd kezem!

Hol bujkálsz, huncut kísértés, mikor papír fölött mereng fejem? Eltűnsz, ha szavakért nyúlnék, s megjelensz álmomban hirtelen. Nevetsz rajtam, ha tollam elnémul, de halk sugallatod bennem él. Majd írni kezdek, a csend kitárul, papírom táncod fényében mesél. Olykor nap vagy, máskor árny, majd távolodsz, mint tűnő fény. Olykor titok, máskor nevető lány, mindig meglepsz, ha visszatérsz. Jössz és mész, hoz, majd visz a szél, játék és álom vagy, fény és varázs. Olyan vagy, mint láthatatlan kéz, ki vezeti szívem minden gondolatát. Te cselszövő, te pajkos démon, ki betűk közt ugrálsz, mint gyerek. Ha elakadok, te csókolsz homlokon, s már szárnyára is kap a képzelet. Hát játszadozz, bolondos Múzsa, vezesd kezem, űzz velem tréfát! Mert bár szeszélyed bosszant néha, te adod minden alkotás varázsát.