Visszatérő szárnyak

Messzi tájak porát hozza szárnyuk, ég és föld közt megfeszülve, hosszú útjuk minden rebbenése hazafelé tart reménykedve. Vajon emlékeznek még a régi otthonukra, a kémény szélére, a csend ízére? Az emberek nézik az eget, nem kérdeznek, csak tudják, hogy visszatérnek a tavalyi gólyák. Fehér tolluk békét hordoz, fekete szárnyuk árnyékot ad, Visszajönnek minden évben, hűségük megmarad. S ahogy köröznek az égen, szívünk is velük röpül, mert hol a gólya megpihen, ott az ember nincs egyedül. És amikor megérkeznek, megszépül a házunk tája. Felmelegszik régi fészek, mintha az idő nem is telt volna. Emlékszik még villanyoszlop és faág, s ilyenkor bennünk is valami hazatalál.